Elfáradt az esti szellő,
megpihent a domb mögött,
kolompoló tehéncsorda,
teli tőggyel hazajött.
A nap álmosan elbújik…
szellő leng, úgy muzsikál,
öreg vándor is megpihen,
csak a kuvik kiabál.
Mécses a tengernyi csillag,
fényük szelíden ragyog,
a hold álmosan betekint,
kukucskál – ím, itt vagyok -.
Jön a hajnal rózsapírral,
kakas kihúzza magát,
tyúkudvara délceg őre
óvja, háreme hadát.
Megyek a harmatos fűben,
lépdelek csordám nyomán,
tarisznyám a vállam húzza.
Harapjunk hát, kedves komám!