Helena gyermek versei-meséi

Helena: Finom a tejecske

Finom a tejecske

Friss legelőt,  harmat cseppje növeszti,
tehénkémnek tőgyét, Julcsa el nem ereszti.
Finom a tejecske,  Te is igyál  sokat,
ragyog majd a szemed,  dagad a kicsi pocak.

Mondjad hamar:

Tejet iszom boldogan,
jól is érzem majd magam!


 

Helena: Remete mese vers

Remete

Helena


Mese erdő közepében, él
magányosan egy öreg remete.


Ütött-kopott házacskáját látogatják állatok serege.

Ősz szakállát szél tépázza, lyukas kabátját huzat járja.

Így él hát ő békességben, öreg erdő közepében.

Hajnaltájban virradóra, kitárja
az ablakát,


Nézi-nézi, hogy mi világít… hisz az a holdvilág.

A napocska most jön sorra, rigó dalra felkél,

Sok-sok állat gyülekezik,  a sötéttől már nem fél.

Számba veszi öregapó, megvan-e
a létszám,


idejöttök látogatni, így vigyáztok énrám?

Jutalmat is oszt közöttük, kedves szóval nékik,

énekelő kis madárkák lombok közül nézik.

Ők is kapnak eleséget:búzát,
magot bőven,


senki nem megy üres beggyel  el innen tőle.

Most rajtam a sor… mondja apó, harapok egy keveset,

Szép jó napot barátaim, most már sorra menjetek.

Vár a munka… mondja apó, s
útnak indul izibe,


öreg botja, kis kosara immár ott van kezeibe.

Elindul a hosszú útra málnát gyűjtögetni,
  Holnapra lesz majd  vacsorára, mit szemezgetni.

Fájó lábbal, görnyedt háttal
sötétedésre hazaér,


gyertya fénynél megcsodálja, mi kosarába belefért.

Dolgos-szorgos két kezével megsimítja ősz haját,

Nyugodt szívvel, boldogan, mond kutyájának

jó éjszakát.

Csend honol a kicsi házban, a
subán kutyus szundikál,


erdő mélyén a nagy csendben, csak a kuvik kiabál.

Elalszik már ősz apóka, dolgos keze megpihen,

jó éjszakát, szép álmokat,

ne zavarjon senki sem!

 



 

Helena: Szellő…


Szellő

Helena

 

Aranyló hajszálak

repülnek a szélben,

beletúr méz hajad

selyem tengerébe.

 

Arcodra fátylat hint,

csillogót lágy omlót,

virág szemeidnek,

arcodnak bújtatót.

 

 Langy szellő,
simogasd

szirommal  
hintsd haját

öltöztesd tavaszba

selyem koronáját.

 
 

Most, mint nagymama mesélek

Mikor az én drága kincsem még pici baba volt, sok-sok apró holmit kötögettem

számára, pontosan úgy, mint ez a nagymama itt a képen.

Közben felcseperedett, s ez év szeptemberében kezdődik számára a nagybetűs

 ÉLET

az

ISKOLA.

Most bemutatom  Néktek az én kicsi 

gézen-gúzomat:

LINÁCSKÁT



Most egy történetet mesélek el Néktek, egy igazi mesét, minek a szereplői
mi vagyunk, vagyis Lina és Helena a nagymama.



 

Azért, mert szeretem…

Helena


Lina a kertben szaladgált, s parányi lábaival időnként belerúgott az eléje kerülő labdába. Élvezte, hogy a pázsit olyan üde és puha, játékra csábító.  Hempergett nagyokat a fűben, s aztán folytatta az önfeledt szaladgálást.
Olykor valami hírtelen megragadta a figyelmét, akkor ott hosszasan elidőzött. Jó volt elméláznom azon, hogy mi az, ami az érdeklődését foglalkoztatja.  
Figyeltem apró lépteit, ne hogy beessen a rózsaágyásba, mert egy ilyen kis csöppség jó ha szem előtt van.
Egyszer csak hirtelen megállt egy virágágyás mellett, s a szirmokat kezdte tépdesni,s mivel óvom a természetet, reá is szóltam…..

– Linácska nem szabad – ,


s hogy  a kérésemnek nagyobb hangsúlyt adjak, felemeltem    kissé a hangomat.
Ő huncut nevetéssel befutott a házba, s elbújt, mert tudta, hogy rosszat tett.
Egyszer csak elkezdett kiabálni.

– Mama! Gyere be! –

Kérésére be is siettem, hátha baj van, mert egy  kis betyárnál sosem lehet tudni.

– Mi a baj? – Kérdeztem.

Ő a szekrény előtt ült, lábacskáit olyan kis kitekert állapotba helyezte kényelembe –  csodálkoztam is rajta -, de a gyerekek tudják nagyon jól, hogy nekik mi is a jó.

– Szeretnék oda bekukucskálni – mondta,

s apró kicsi ujjával a szekrény felé mutatott.
Rájöttem hamar, hogy mi az érdeklődése tárgya. Ugyanis ott őrzöm a rejtett kincseimet, ha netán egy kis csokival akarok valakit megörvendeztetni.
Tudtam azt is, hogy el fogok gyengülni, nem leszek elég erős… sajnos. Pedig az édességgel szűkösen bánnak a szülei, de mikor reám tekint a gyönyörű szemeivel, végem van, elolvadok a bájos arcocskájától.
Gondoltam, próbára teszem.


–  Jól van, megmutatom és kinyitom a szekrény ajtaját, de Te meg cserébe áruld el nékem, hogy a kertben mit nem szabad tenni,   kérdeztem.
                                                                         
Lesütötte szemeit, csak úgy fél szemmel reám tekintett és azt mondta:

– A virág szirmait nem szabad tépkedni

csacsogta, s közben huncut mosoly ült ki az arcára.
Elnevettem magam, megsimogattam a fejecskéjét és kitártam a titkos ajtót.
Kis keze tudta hova kell, hogy nyúljon, s belemarkolt a finomságokba, s  jutalmával boldogan szaladt a kertbe.
Eltelt egy óra is talán, játszottunk, kertészkedtünk, aztán ismét eltűnt.

– Mama!

Felvettem a nyúlcipőt, és mentem a drága hang felé. A házból jött a hangocska. Ismét bent kuporgott a szekrény előtt.
Nem várta meg a kérdésemet csak büszkén reám emelte azokat a csillogó szemecskéit, és ezt mondta:

– Nem szabad a virágok szirmát letépni.

Felkaptam, össze-vissza csókolgattam, és egy nagy cuppanós puszit adtam befejezésül a pofikájára.

Ő már tudta azt, hogy az ismétlés a tudás atyja, tehát bemutatta a tudományát, amit megtanult, s remélem egy életre.
Gyerekszáj, ó de édes… és milyen okos!

Ismét megkapta a jutalmát, de ezek után, hogy én mit fogok kapni a szülőktől, arra nem is mertem gondolni.
A „kincses szekrény” mert később így neveztük, különös vonzást gyakorolt Linára.
Soha többet nem bántotta a virágaimat, de olykor észrevettem, hogy puszilgatja a vele egy magasságban lévő virágokat, s ha megkérdeztem miért teszi, az volt a válasz, hogy „azért mert szeretem”.

Én is nagyon szeretem Őt, mert Ő az én legkisebb, drága kicsi unokám.


Itt a vége, fuss el véle….


Helena: Hókusz-pók…

 

Hókusz-pók

Helena

 

 Hókusz-pók a becses nevem,
a varázslatot úgy szeretem.
Előveszem varázspálcám,
figyeljetek nagyon most rám.

 

Csiribá-csiribú,  abraka-dabra,
varázsolok  nyuszikát aki akarja.
Kendőm alatt itt van, nézz csak alája,
megrémült szegényke, reszket bajuszkája.

 

Beültetem dobozomba, hókusz-pók…
eltüntetem nyuszikámat, ha meg nem lóg.
Csiribá-csiribú, mondjuk együtt gyerekek
eltűnt máris a nyuszika, vajon hol lehet?

 

Helena: Csillagos altató…..

 Csillagos altató
Helena

Madarak hangja lassan már csitul,
az égen,  ezernyi lámpás kigyúl.
Bújj mellém, nézzük az ablakon át…
tengernyi csillag hogy  vigyáz  reánk.

Hold ezüstje ablakon berepül,
kicsi szobádban minden szenderül.
Szunnyad  a kis mackó, s a póniló,
karomban ringatlak, ó be jó.

Gyere kicsim, csendesen mesélek,
hogy  újabb vidám napot remélek.
  régi kedves dalod eldúdolom,
így ébredsz mellettem  új  hajnalon.

Bemutatkozom….

 Bevallom, nagy-nagy szeretettel szerkesztem ezt a parányi mesesarkot számotokra.

Így kicsit személytelennek érzem,  hiszen nem is tudjátok ki  az, aki kedveskedni szeretne néktek szinte naponta, kis verseivel. Mivel én is anyuka és már nagymama is vagyok,
némi tapasztalattal rendelkezem a gyermeki lélek és érdeklődés területén.
Kicsiknek szántam ezt az oldalt,  kikből egyszer nagyok lesznek, majd az idő előrehaladtával anyukák és apukák.

Ez vagyok én:

Helena

Még annyit szeretnék elmondani, hogy Szűcs Ilona Helena a nevem.

Minden versemet és írásos anyagomat Helena néven adom közre, de olykor megesik, hogy Ilike46 néven tudok csak jelen lenni bizonyos oldalakon, mert a Helena név már foglalt. 

Remélem sok vidám percet fogunk együtt eltölteni az oldalamon.

Szeretettel várlak!

Helena

Helena: Jön a vihar….

Jön a vihar

Helena


Tisza mellett kicsi kunyhó


abban alszik két kis lurkó,


ősz anyóka álmuk nézi,


fél szemével kincsét védi.




Esti mesét nem ő mondta,


csendes imát nékik súgta,


altatót tücsök muzsikált,


apóka a rókával kiabált.



Zene-bona nagy a lárma,

sötét borult a határra,


bagoly szeme hunyorít,


itt az egér… már visít.




Öreg apó fel is riad
,

mi az, mi ily lármát csap?


Szegény egér itt a vég…

                     
bagoly mondja, hú-hú be szép.




Alszik a táj a víz csobban,


halász evez a ladikban,


hálót vetni indul hamar,


jön a vihar, szelet kavar.




Repül kalap be a vízbe,


paprikás lesz majd estére.


Bográcsba kerül, ami fogás


légy vendége kicsi pajtás.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!