Friss legelőt, harmat cseppje növeszti,
tehénkémnek tőgyét, Julcsa el nem ereszti.
Finom a tejecske, Te is igyál sokat,
ragyog majd a szemed, dagad a kicsi pocak.
Mondjad hamar:
Tejet iszom boldogan,
jól is érzem majd magam!
Mondjad hamar:
Tejet iszom boldogan,
jól is érzem majd magam!
Remete
Helena
Mese erdő közepében, él
magányosan egy öreg remete.
Ütött-kopott házacskáját látogatják állatok serege.
Ősz szakállát szél tépázza, lyukas kabátját huzat járja.
Így él hát ő békességben, öreg erdő közepében.
Hajnaltájban virradóra, kitárja
az ablakát,
Nézi-nézi, hogy mi világít… hisz az a holdvilág.
A napocska most jön sorra, rigó dalra felkél,
Sok-sok állat gyülekezik, a sötéttől már nem fél.
Számba veszi öregapó, megvan-e
a létszám,
idejöttök látogatni, így vigyáztok énrám?
Jutalmat is oszt közöttük, kedves szóval nékik,
énekelő kis madárkák lombok közül nézik.
Ők is kapnak eleséget:búzát,
magot bőven,
senki nem megy üres beggyel el innen tőle.
Most rajtam a sor… mondja apó, harapok egy keveset,
Szép jó napot barátaim, most már sorra menjetek.
Vár a munka… mondja apó, s
útnak indul izibe,
öreg botja, kis kosara immár ott van kezeibe.
Elindul a hosszú útra málnát gyűjtögetni,
Holnapra lesz majd vacsorára, mit szemezgetni.
Fájó lábbal, görnyedt háttal
sötétedésre hazaér,
gyertya fénynél megcsodálja, mi kosarába belefért.
Dolgos-szorgos két kezével megsimítja ősz haját,
Nyugodt szívvel, boldogan, mond kutyájának
jó éjszakát.
Csend honol a kicsi házban, a
subán kutyus szundikál,
erdő mélyén a nagy csendben, csak a kuvik kiabál.
Elalszik már ősz apóka, dolgos keze megpihen,
jó éjszakát, szép álmokat,
ne zavarjon senki sem!
Szellő
Helena
Aranyló hajszálak
repülnek a szélben,
beletúr méz hajad
selyem tengerébe.
Arcodra fátylat hint,
csillogót lágy omlót,
virág szemeidnek,
arcodnak bújtatót.
Langy szellő,
simogasd
szirommal
hintsd haját
öltöztesd tavaszba
selyem koronáját.
Közben felcseperedett, s ez év szeptemberében kezdődik számára a nagybetűs
ÉLET
az
ISKOLA.
Most bemutatom Néktek az én kicsi
gézen-gúzomat:
Most egy történetet mesélek el Néktek, egy igazi mesét, minek a szereplői
mi vagyunk, vagyis Lina és Helena a nagymama.
Lina a kertben szaladgált, s parányi lábaival időnként belerúgott az eléje kerülő labdába. Élvezte, hogy a pázsit olyan üde és puha, játékra csábító. Hempergett nagyokat a fűben, s aztán folytatta az önfeledt szaladgálást.
Olykor valami hírtelen megragadta a figyelmét, akkor ott hosszasan elidőzött. Jó volt elméláznom azon, hogy mi az, ami az érdeklődését foglalkoztatja.
Figyeltem apró lépteit, ne hogy beessen a rózsaágyásba, mert egy ilyen kis csöppség jó ha szem előtt van.
Egyszer csak hirtelen megállt egy virágágyás mellett, s a szirmokat kezdte tépdesni,s mivel óvom a természetet, reá is szóltam…..
– Linácska nem szabad – ,
s hogy a kérésemnek nagyobb hangsúlyt adjak, felemeltem kissé a hangomat.
Ő huncut nevetéssel befutott a házba, s elbújt, mert tudta, hogy rosszat tett.
Egyszer csak elkezdett kiabálni.
– Mama! Gyere be! –
Kérésére be is siettem, hátha baj van, mert egy kis betyárnál sosem lehet tudni.
– Mi a baj? – Kérdeztem.
Ő a szekrény előtt ült, lábacskáit olyan kis kitekert állapotba helyezte kényelembe – csodálkoztam is rajta -, de a gyerekek tudják nagyon jól, hogy nekik mi is a jó.
– Szeretnék oda bekukucskálni – mondta,
s apró kicsi ujjával a szekrény felé mutatott.
Rájöttem hamar, hogy mi az érdeklődése tárgya. Ugyanis ott őrzöm a rejtett kincseimet, ha netán egy kis csokival akarok valakit megörvendeztetni.
Tudtam azt is, hogy el fogok gyengülni, nem leszek elég erős… sajnos. Pedig az édességgel szűkösen bánnak a szülei, de mikor reám tekint a gyönyörű szemeivel, végem van, elolvadok a bájos arcocskájától.
Gondoltam, próbára teszem.
– Jól van, megmutatom és kinyitom a szekrény ajtaját, de Te meg cserébe áruld el nékem, hogy a kertben mit nem szabad tenni, kérdeztem.
Lesütötte szemeit, csak úgy fél szemmel reám tekintett és azt mondta:
– A virág szirmait nem szabad tépkedni
csacsogta, s közben huncut mosoly ült ki az arcára.
Elnevettem magam, megsimogattam a fejecskéjét és kitártam a titkos ajtót.
Kis keze tudta hova kell, hogy nyúljon, s belemarkolt a finomságokba, s jutalmával boldogan szaladt a kertbe.
Eltelt egy óra is talán, játszottunk, kertészkedtünk, aztán ismét eltűnt.
– Mama!
Felvettem a nyúlcipőt, és mentem a drága hang felé. A házból jött a hangocska. Ismét bent kuporgott a szekrény előtt.
Nem várta meg a kérdésemet csak büszkén reám emelte azokat a csillogó szemecskéit, és ezt mondta:
– Nem szabad a virágok szirmát letépni.
Felkaptam, össze-vissza csókolgattam, és egy nagy cuppanós puszit adtam befejezésül a pofikájára.
Ő már tudta azt, hogy az ismétlés a tudás atyja, tehát bemutatta a tudományát, amit megtanult, s remélem egy életre.
Gyerekszáj, ó de édes… és milyen okos!
Ismét megkapta a jutalmát, de ezek után, hogy én mit fogok kapni a szülőktől, arra nem is mertem gondolni.
A „kincses szekrény” mert később így neveztük, különös vonzást gyakorolt Linára.
Soha többet nem bántotta a virágaimat, de olykor észrevettem, hogy puszilgatja a vele egy magasságban lévő virágokat, s ha megkérdeztem miért teszi, az volt a válasz, hogy „azért mert szeretem”.
Én is nagyon szeretem Őt, mert Ő az én legkisebb, drága kicsi unokám.
Itt a vége, fuss el véle….
Csillagos altató
Helena
Madarak hangja lassan már csitul,
az égen, ezernyi lámpás kigyúl.
Bújj mellém, nézzük az ablakon át…
tengernyi csillag hogy vigyáz reánk.
Hold ezüstje ablakon berepül,
kicsi szobádban minden szenderül.
Szunnyad a kis mackó, s a póniló,
karomban ringatlak, ó be jó.
Gyere kicsim, csendesen mesélek,
hogy újabb vidám napot remélek.
régi kedves dalod eldúdolom,
így ébredsz mellettem új hajnalon.
Bevallom, nagy-nagy szeretettel szerkesztem ezt a parányi mesesarkot számotokra.
Így kicsit személytelennek érzem, hiszen nem is tudjátok ki az, aki kedveskedni szeretne néktek szinte naponta, kis verseivel. Mivel én is anyuka és már nagymama is vagyok,
némi tapasztalattal rendelkezem a gyermeki lélek és érdeklődés területén.
Kicsiknek szántam ezt az oldalt, kikből egyszer nagyok lesznek, majd az idő előrehaladtával anyukák és apukák.
Ez vagyok én:
Helena
Még annyit szeretnék elmondani, hogy Szűcs Ilona Helena a nevem.
Minden versemet és írásos anyagomat Helena néven adom közre, de olykor megesik, hogy Ilike46 néven tudok csak jelen lenni bizonyos oldalakon, mert a Helena név már foglalt.
Remélem sok vidám percet fogunk együtt eltölteni az oldalamon.
Szeretettel várlak!
Helena
Jön a vihar
Helena
Vidám hétvégét kívánok!