Tóbiás a kintornás…
Helena
Élt egy tücsök, Fű Tóbiás…
fekete ceremóniás.
Hegedűjét felhangolta,
a napot így múlatta.
Húzta-vonta a vonóját,
el is verte kis vagyonát.
Törte fejét egy darabig,
meddig húzzam, tán tavaszig?
Kotta füzet nem kell néki,
muzsikáját igen félti,
titkot őriz el nem árul,
aki hallja mindig ámul.
Felvette a díszruháját,
megpödörte bajuszkáját.
Úgy hajlongott, mint egy fűszál,
jöjj csak hozzám és daloljál.
Billeget az asszonykája,
büszke volt rá Tóbiása,
ezért aztán egész éjjel,
néki táncolt tücskök szépe.
Jött a hajnal elfáradtak,
egész éjjel csak mulattak,
felvették a háló sipkát,
hallgatják a kis pacsirtát.
