Bandi a lakodalomban…
Helena
Tudjátok-e gyerekek,
lóul nevetni, hogy lehet?
Nyihahaha… nyihaha…
gyertek velem lagziba.
Eljárjuk a móka táncot,
kedves vendég hú de járod.
Letáncolod a vacsorád,
nem lesz szűk majd a ruhád.
Lóbőrt nehéz venni már,
kifogyott a kelléktár.
Alakomra vigyázok,
örömömben kurjantok.
Nyihahaha… nyihaha…
menjük gyorsan most haza.
Feltörte a patkó a lábam,
jót mulattam, nem is bánom.
A szép mosolyért…
Helena
A vidámságot úgy szeretem,
szomorúság nem kenyerem.
Fogorvoshoz kéne menni,
így mosolyom, nem is trendi.
Több zöldséget kell majd ennem,
vidámabb is lesz a kedvem.
Új fogamat karban tartom,
fogkefémet gyakran fogom.
Almát eszem, igen sokat,
harapok is jó nagyokat.
Fehér lesz a fogam, az ám…
ugye érted, kis pajtikám!
Az én kutyám…
Helena
Buci
Juci álmos kutyus kukucskál,
hol a gazdi? Egyre csak ezt kérdi már.
Egyre várja, hívja kisgazdáját,
hátha kap, egy kis csokikát.
Elromlik
majd a fogacskája,
fáj aztán a nagy pofázmánya,
mehet kutyus fogászatra,
leesik majd az álla.
Buci
Juci! Nincsen nasi,
megfájdul majd a pókhas poci.
Helyetted, majd én befalom,
lesz is nagy vigalom.
Úgy
szeretlek téged kutyuskám,
feláldozom érted a fogacskám,
megnövesztem a kicsi pocakom,
helyetted a csokidat befalom.
Kutyuskámnak
a fogára vigyázok,
csokit akar, én majd reá kiáltok.
Ebugatta Buckó Juckó, mész a sarokba!
Ki látott már csokit enni, titokban.
Kutya
csokit…hm csontot, azt megkapod,
nem fáj majd a fogad, ha azt harapod.
Én sem kérek tőled, ígérem egy harapást,
mind a tiéd, edd meg, és el ne ásd!
Tavaszköszöntő
Helena
Igaz volt, vagy nem volt
Hol volt, hol nem volt
A kerek erdő túlsó végén
Egy kis tisztás volt.
Csörgedező kicsi patak
Bukdácsolva tovább szalad,
Habzik fodra és hömpölyög,
Oltja szomját tarka rétnek
Örömöt hoz apró népnek
Jön a vihar, jaj, mennydörög.
Sóhajtozik fű, fa, virág
Kivirul az egész világ
Madár dalol fent a fán.
Sóhajtozik fű, fa, virág.
Kivirul az egész világ
Itt a tavasz, itt van már.
Esőcseppje hull a fára.
Frissülünk valahára
Éled már a zöld erdő, s a rét.
Eső cseppje hull a fára
Kivirul az egész világ
Itt a tavasz, itt van már.
Esőcseppje hull a fára
Oltja szomját valahára
Frissül már zöld erdő a rét
Sóhajtozik fű, fa, virág
Kivirul az egész világ
Itt a tavasz, itt van már.
Hurrrrrrrrrrrrrrrrá!!!!
Csámcsogó Marci….
Írta: Helena
Az elszalasztott királyfi…
Helena
A kis levelibéka a hajnali nap sugaránál melengette dió nagyságú zöld színű hátát.
Fehér hasa elővillant mikor helyét megunva ugrott szétterpesztett lábaival.
Közel hajoltam, hogy minden porcikáját szemügyre vehessem.
Parányi lábain tapadókorongok segítették a biztonságos haladást.
A terasz függőleges meszelt falán játszi könnyedséggel végezte
akrobatikus gyakorlatait. Reggelije beszerzése céljából vadászott a
rovarokra. Teste hosszának kétszeresére előredobálta lábacskáit, mintha
nyúlós gumiból végtelen hosszra lettek volna teremtve. Erőteljesen
odavágta katonásan, hogy megtapadjon, és várta a zsákmányt.
Kidülledt szemmel figyelte az arra merészkedő rovarokat, s ha az áldozat
már elég közel volt, kiöltögette ragadós hosszú nyelvét és
hamm…bekapta.
A nap már nagyon melegen tűzött és teli hassal árnyékba vonult egy közeli bokor árnyat adó sűrűjébe.
Este a teraszra kiülve kíváncsian vártam, hogy megismétli-e a kis akrobata a látogatását.
Nem is kellett sokáig várakoznom…
Óvatosan felugrott a terasz padlózatára és mutatványát ismét bemutatta.
Nagyon mókás volt, hiszen ez a parányi lény, mint egy cirkuszi akrobata
változtatta helyét és otthonos mozgásával ámulatba is ejtett.
Bevallom, felmerült bennem a gondolat, hogy elköltöztetem az én tündér kertembe, de aztán a józan ész győzött.
Eszembe jutott, hiába szép az én kertem, az ő otthona a Tisza partja, s
nagy hibát követnék el, ha kiszakítanám abból a környezetből ahová
született.
Így hát gondoltam, – elbúcsúzom tőle, s ha netán egy puszit adnék néki -, talán még királyfivá is változna.
De istenem, mit is kezdjek én, két királyfival??
