Szeretettel készítettem néktek ezt a kis videót.

Fogadjátok szeretettel

Helenától.

Nyuszi és a hóember….

Helena

Nagy baj történt

kint a kertben,

répa orrom

miért nem leltem.

Mi lesz vélem

gyerekek…

orrom nélkül

csak szenvedek.

Nyuszi koma

te gézengúz,

répa orrom

lám  idehúz.

Orrom nélkül

csonka vagyok,

kert végébe

bujdokolok

Zsuzska főz

Helena

Gombócra fáj

Zsuzsi foga,

meg is főzi

lesz lakoma.

Jó sok lekvár

a hasába…

dagad majd a

gombóckája.

Édes morzsa

hú de finom…

gyorsan rögvest

megpirítom.

Tele lett a

fazék véle,

vacsora lesz

estebédre.

Édesanyja

dicsérgeti,

ügyes kislány

mondja neki.

Az én kicsi kalapom-pom-pom….

Helena

Szekrény mélyén

szalma kalap,

elmúlt a nyár

kalap maradt.

Őrizgetem

jövő nyárra,

virágot is

kötök rája.

Szalagját is

feltekerem,

tűz a nap, majd

kellesz nekem.

Apró virág

kék és piros,

mondják reá:

milyen csinos.

Előkerül

meleg sapka,

támad a tél

zord haragja.

Ha tetszett amit eddig itt láttál és olvastál, kacsints reám légy oly kedves,  hogy tudjam olvasod-e a verseimet, meséimet.

Ha üzenetet hagysz Helenának a blogernek, annak még jobban fogok örülni.

Szemem kacsint

boldog vagyok…

orrom gombóc

bohóckodok.

Vidámság a

kenyerem…

gyere gyorsan

tarts velem.

Köszönöm!

Szeretem a gyerekeket

mondd gyorsan a neveteket…

Lackó, Julcsi, Bori, Sári

cirkusz előtt foglak várni.

Csapd össze a tenyeredet

zsonglőrködök  sokat neked.

Ha a labdám elgurul,

szemeimből könnyem hull.

Ne búslakodj, én sem teszem

kalapomat megemelem.

Hétnek feje
Helena

Hétfő van ma
hétnek feje…
egész nap csak
fő a feje.
Mi legyen ma
vacsorára…
Túrós bukta:
mondom reája.

Finom édes
csupa cukor…
ha sok maradna,
itt egy bugyor.
Elküldöm ma
este néked,
galamb postán
osztom véled.

Ki látott már
ilyen csudát…
túros buktával
galambfutárt?
Mese kérem,
bolond mese…
ha nem hiszed
fuss el vele.

Hóemberünk házasodik

Helena

Hóemberünk jó ember,
búslakodik már régen…
asszony után fájt a szíve,
s könnyezett a szén szem.

Szíve sajdult mikor látta
másnak is van párja,
bánatában olvadozott
sok kis gyermek bánta.

Összesúg a gyereksereg
készen áll a tervük…
csillagfénynek leple alatt
repdesett a lelkük.

 Hideg kezük, serénykedett,
úgy várták a reggelt,
ébredjen már hóemberük…
ki mosolyogva felkelt.

 Mellette már kicsi párja
aranyos kis gombóc,
ragyogott a sötét szeme
haja szőke, lengő kóc.

Lakodalom volt a kertben,
gyerkőc had a násznép,
így lepték meg a gyerekek,
s tervükből  lett  ajándék.

Kedves Gyerekek! Velem esett meg ez az eset, s gondoltam elmesélem Néktek.

Nagyon szeretem ezeket a kis kedves állatkákat, nélkülük a kertem sokkal szegényebb lenne.

Bukósisakos sündisznócska..

     Írta: Helena

Ülök a kertben… már besötétedett, s hallgatom a tóban fürdőző békák kuruttyolását és tottyanását, ugyanis építettünk egy kis tavat a kertünkbe. Ezzel a tóval ismét gazdagabb lett a kert, mert apró élőlények nagyon vonzónak találják, s így sűrűn látogatják is.
Esténként kiülnek egy-egy nagy tavirózsa levelére és ringatóznak, mintha bölcsőben ringanának és a tücskök zenéje lenne az esti altató.
Alszik a természet, a levegő kicsit frissebb. Nagyot sóhajt a kert, issza a nyári este holdfényes páráját.
Kutyám a lábam mellett pihen, orrát a nedves fűbe rejti, mély sóhajtásával még nagyobb nyugalom szállja meg az embert. Teljes a harmónia.
Nyugágyamban szunnyadok, párás a levegő a locsolástól, a föld illatát hozza felém a szellő.

Ebben a nagy csendben, egyszer csak motoszkálásra lettem figyelmes.
Szinte kinyúlt a nyakam, mert ezek a neszek a csoda se tudja, hogy időnként mitől származnak. Figyelek, de a mocorgás csak erősödik, már-már felmerül bennem a gondolat…, hogy odébb állok.
Valami kis állatka gondolom, jaj csak ne valami csúszó-mászó legyen, mert attól félek. Érdekes, a béka jelenléte nem zavar, pedig esténként a vizes fűben elindulnak, és bejárják a kertet, kutyáink rosszallását elviselve, mennek az ösztöneik diktálta úton.
Hatalmas fenyőfa mellett pihengettem, alatta sok ezernyi szúrós tüske, s a nesz onnan jött felém.
Eltelt egy kis idő, csend lett, újra megkíséreltem a szunyókálást, amikor kutyám felébred hiszen ő a házőrző, s nyomban szolgálatba helyezte is magát.
Szaladt a kerítés irányába,  a tekintetemmel úgy követtem, mintha zsinóron húzták volna a kíváncsiságomat.
A beszűrődő utcai fénynél felfedeztem egy süncsaládot.
Igaz, csak egy felnőtt volt közöttük, a többi három aprócska kis gombóc, mintha guruló gesztenyék lennének… gondoltam.
– Jé, hát ti csináltátok azt a rumlit a fenyő alatt?
Gondoltam… és boldogan néztem a kis családot, megvakartam a fejem búbját, de nem igazán értettem. Egyszer csak nagyon fura dologra lettem figyelmes, igaz a fény nem igazán segített, hogy megfejtsem mi is a furcsa.
Láttam már valamikor rég sün családot, no de ilyet?
Elől egy picike sünike haladt, majd a nagy, és újra a másik kettő picur.
Micsoda fura felállás…, tanakodtam.
A sün mama, vagy papa a csoda sem tudja, körbe-körbe haladva, minimális haladást produkálva haladt az úttesten. Szinte a picurik orrocskája a szúrós popsiba ért, mert a szülő nehezen haladt.

– Keringőzik… vagy valami baja van?

Néztem-néztem, és amikor jobban szemügyre vettem, látom, hogy a fején van valami piros.
– Nocsak, bukósisakot visel?
Elmosolyogtam,  hiszen az útjuk az úttesten keresztül vezetett.
Milyen óvatos…, és a kicsik?
No ez csak egy pillanatnyi mókás gondolat volt, de akkor láttam meg a holdfényében, hogy egy piros doboz éktelenkedik szegénynek a fején.
Hogyan kerülhetett oda?

Törtem a fejem, de a végén csak kifundáltam a történetet.
Valószínű, hogy valami finomság lehetett a dobozban és beszorult szegénynek a feje. Nem tudott szabadulni a doboz fogságából.
És hihetetlen…, nem akartam hinni a szememnek, mert a kicsike volt a felvezető.
Ő volt aki a helyes utat a haza vezető utat mutatta. A szemközti kertben lévő hatalmas elfekvő tuja volt szerintem a végcél.

Gyorsan felugrottam, mert mintha a távolból gépkocsi motorjának hangját hallottam volna futottam kaput nyitni, és levettem azt a piros bukósisakot a sündisznócska fejéről.
Vártam amíg feleszmélt, hogy vége a világtalan megpróbáltatásoknak.

A család lassan útjára indult és a holdfényben a kis csillogó fekete szemecskék, mint apró csillagok ragyogták be az estémet.

Boldog voltam és csodáltam az összetartozás erősségét, az elesett segítését.  Ezekben a csöpp kis lényekben is hogy munkálkodik a segíteni akarás.

Eltűnődtem…, hogy vajon mi emberek nem kellene, hogy tanuljunk

tőlük?

Milyen pici vagyok még….

Vidáman ébredtem, Te is nevess reám…

Marci-Morci a két barát

Marci-Morci
kedvük vidám,
ugorándozzunk
kis pajtikám.

Farkunk ügyes…
úgy kormányoz
 ugorjunk hát
másik fához.

Sok a makk a
lombok között,
itt van az ősz
beköltözött.

Raktározzunk
gyere pajtás,
hosszú a tél
vihar tépáz.

Ügyes vagyok
fára mászok
közben-közben
makkot rágok.

Jöjj most hozzám
Marci barát
szeret téged
kis pajtikád.

   Őszi szelek…

Helena

Hűvös van már
őszbe fordult,
sárgult levél
földre lehullt.

Hideg szelek
uralkodnak,
sötét felhők
tornyosulnak.

Erdő-mező
elcsendesült,
forró nyarunk
tovarepült.

Őszi szelek
fújdogálnak,
adj majd magot
a madárnak.

Köszöni a
sok kis magot,
dalától lesz szép
tavaszod.