Nagyanyó már kötöget…
Helena
Hullanak már a levelek,
Nagyanyó újra kötöget.
Érkezik a hűvös nappal,
Oson az ősz sebbel-lobbal.
Mire újra szelek fújnak,
Kis pajtások elindulnak.
Vár a füzet, meg a móka,
Írni tanul Marci, Zsóka.
Meleg sapka fejre kerül,
Nagyi szíve csak úgy derül.
Melegíti Zsóka fejét,
Beleszőtte szív melegét.
Nem fázik már többé fejem,
Nagyikámat úgy szeretem.
Puszit adok, de akkorát…
Szeret téged kis unokád.
Én vagyok Lexi a befogadott kutyus… Sok mindent meg kell még tanulnom, de az új gazdim nagyon szeret, tanít, orvoshoz vitt, hogy megvizsgáljon, hogy egészséges vagyok-e. Kaptam egy jó nagy szurit a fenekembe és féregirtót. Megfürdetett, olyan illatos lettem, nem ismertem magamra.
Most így nézek ki….
Lexi a gézengúz…
Helena
Álmos az ősz, így reggelen…
kutyám rossz, és még szertelen.
Szemét lesütve figyel reám,
mit tanítasz új gazdikám.
Tanítanám minden jóra,
hallgasson a gazda szóra,
gödröt ásni nem szabad,
metró építkezés elmarad.
Szomorúan veszem számba
ötlete reggel mi volt mára.
Összetépett újságpapír,
okos kutya, mondja a hír.
Gyere ide, beste lélek!
Füled húzzam, csak beszélek?
Tanuld meg a tisztességet,
ne rágd szét a kerti széket.
Mint motolla járt a lába,
gazdájának csak a szája.
Fejére is állt a világ,
maradj nyugton… gazda kiált.
Lehorgasztott fejjel nézi
gazda mérges, de nem érti…
Mint napszámos úgy dolgozott,
ötletéből ki nem fogyott.
Sok munkája kárba veszett,
mert a gazdi mindent temet.
Kezdhetem újra majd az ásást,
de nem adom fel, a folytatást.
